Találkozó Répás Mihály Imrénével, a Roma Kisebbségi Önkormányzat Képviselő Testületének elnökével

Kiskunlacháza

Találkozó Répás Mihály Imrénével, a Roma Kisebbségi Önkormányzat Képviselő Testületének elnökével

 

A közösségi médiából tudomásomra jutott, hogy Répás Mihály Imréné, a Roma Kisebbségi Önkormányzat Képviselő Testületének elnöke ismét karitatív programot szervezett, melynek célja a rászorulók megsegítése volt.

Ez a fajta tevékenység nem áll távol az elnök asszonytól, hiszen nagyon szívén viseli az általa képviseltek sorsát, így gyakran szervez ruha- és krumpliosztást, ingyenes használt játékosztást, de gyereknapon külön programot szervezett a roma gyerekeknek, ahol szeretettel várta a nem roma származású fiatalokat is. A rászorulók előtt mindig nyitva áll az ajtaja, így ha nincs ugyan meghirdetett ruhaosztás, de valakinek szüksége van a raktárban megtalálható valamely ruhadarabra, ő bármikor szívesen rendelkezésre áll.

Ezért is vettem fel vele a kapcsolatot, hiszen ő sok, a projekt célcsoportjába tartozó emberrel áll kapcsolatban és a célunk közös: a perifériára került emberek helyzetének, esélyeinek javítása. Ebben fontos szerepe van mind az alapvető emberi igények kielégítésének (ruha, étel), mind a jövőbe mutató kezdeményezéseknek, amit a projekt kínál (képzések, információs pontok, üzemegészségügyi és mentálhigiénés vizsgálat, munkadiagnosztikai állapotfelmérés, stb.).

Az elnök asszony nyitott volt az együttműködésre, bár a rengeteg elfoglaltsága mellett igen nehéz szabad perceket találni a határidőnaplójában. Mindenesetre meséltem neki a projekt célkitűzéseiről és igen hasznosnak találta azokat.

Célom, hogy ez az együttműködés gyümölcsöző legyen és minél több inaktívnak segíthessünk együtt ledönteni az élhetőbb jövő útjában álló falakat.

 

Készítette:  Almási Ágnes Éva

      Kiskunlacháza Külső Paktumiroda

 

 


Amennyiben kérdése van, keressen bennünket az alábbi oldalon

Kapcsolat