Ecseren épült fel a Volvo egyik legmodernebb európai Truck Centere

Ecseren épült fel a Volvo egyik legmodernebb európai Truck Centere

Ünnepség keretében adták át a vecsési járásban található Ecseren, az M0-ás mellett a Volvo Trucks kelet-európai régiójának legnagyobb és legkorszerűbb központját, a klímasemleges Truck Centert a Volvo Hungária Kft. megbízásából. Az új telephelyet az Óbuda Group tervei alapján, az idén fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő  Weinberg ’93 Építő Kft. kivitelezte. Az új iroda- és haszongépjármű-komplexum klímasemlegesen működik majd, és ez csak egy lépés azok közül, amellyel a környezettudatosságra törekedtek, hiszen a fejlesztésben mintegy 5,5 ezer négyzetméternyi területen épült fel a truck center, ezen túl több mint 23 ezer négyzetméternyi zöldterületet alakítottak ki. A létesítmény maximális szolgáltatást képes nyújtani a cég ügyfeleinek, emellett dolgozóinak komfortos, magas színvonalú munkakörnyezetet biztosít. A cég munkatársai az augusztusi ünnepélyes átadó után, szeptemberben költöznek be az új központba. Az elektromos személyautó- és tehergépjármű töltőállomások akár új üzleti kapcsolatok megteremtéséhez is lehetőséget kínálnak, a klímasemlegesség támogatása mellett.

Forrás:  https://magyarepitok.hu/

2024.08.23.


További Hírek munkaadóknak

Helyi termelők, vállalkozások jelentketkezését is várják a szervezők. Időpont: 2026. május 30., 10:00 és 19:00 között; május 31., 10:00 és 16:00 között. Helyszín: Telki, Petőfi utca – a Pajtától a templom épületéig. Forr...

Mind a biatorbágyi felhajtó, mind a Torbágyi úton található alagút munkálatai a tervek szerint haladnak. A korábban jelzett nyitási időpontok továbbra is tarthatóak. Forrás: Május végén átadják a biatorbágyi felhajtót – tar...

Az elmúlt 3 év során  a település teljes főúti szakasza megújult, mintegy 4 kilométer hosszban. Mind a Rákóczi, mind a Somogyi Béla és mind a Telki út. A jövőben így nagyobb hangsúlyt kaphatnak majd a belterületi mellékutak is...

Amennyiben kérdése van, keressen bennünket az alábbi oldalon

Kapcsolat